2015. július 15., szerda

Gondolatok életünkről, házainkról, kertekről, vendégekről és úgy összevissza…

Jó a nagy elhatározások előtt fohászkodni a segítő szellemekhez, az ősökhöz, hogy legyen kitartás türelem.
Tizenöt éve vettük meg ezt a házat, hagytuk ott régi otthonunkat.
Tizenöt év sok is kevés is egy ember életében. Sok, mert az ember ötvenen túl másképp számolja az éveket és másképpen is telik az idő.
Kevés, mert egy más életformát-szellemiséget kíván az itteni élet.





















Innen jöttünk. A szigligeti várból látható háttérben a Szentgyörgyhegy, ahol előzőleg laktunk. Háttérben a Csobánc, balra Tapolca, jobbra van a Badacsony, hátunk mögött pedig a Balaton.

Miért hagytuk el ezt a csodaszép tájat?
Mi sem tudjuk…úgy ahogyan a gólya sem tudja, miért repüli át a fél világot, hogy itt rakja meg fészkét Kerkafalván.
Rendszeresen besétál a gólyapár a kertbe, biztosan várják, hogy elkészüljön végre a tókánk, amit régóta tervezünk.










Hogy is nézett ki a ház és környéke 15 évvel ezelőtt?
Lehangoló az elhagyatottsága és felemelő, mert látható volt az a szakmai tudás, ahogyan 125 éve megépítették.






















Olyan volt, mint egy nagyasszony, aki már nem „nagy” és már „asszony” sem, de, ami egyszer jellemzője volt az nem tűnik el.

… és hány ilyen gyönyörűség várja megújulását környékünkön.
Szívünk szakad meg amikor látjuk pusztulásukat.

Hazánk eldugott sarkában a gerendaházak „országában”
125 éve csodálatos házakat kezdtek építeni.
Jó lett volna látni az itt élők meglepetését.

Nem akármilyen házak voltak ugyanis ezek:

II.József alsó Ausztriában építtetett egy mintafalut ésennek házait másolták le 100 év után, és Hahót Mátyás kőműves mester tervei alapján
1888-ban felépült ez a ház, amely most a mi vendégházunkként működik.
(megvan az eredeti tervrajza)

A „mienk” volt az első, és a múlt század elejéig több hasonló épült a környéken.
A legteljesebb utcasor a mi falunkban, a mi utcánkban épült.

Sajnos a 60-as, 70-es években többet „modernizáltak” a kor jellegtelen kockaházait utánozva.
Pedig csodálatos lehetett utcánk ilyen házak sorával.

Köztük és mellettük persze, jelen voltak az Őrségre jellemző fagerendás házak is.
Érdekes, hogy a szegény, elmaradott vidéknek beállított tájegység lakói között voltak jó néhányan, akiknek volt igénye, -és pénze- ilyen, országos viszonylatban is különlegesnek számító épületek (lakóházak és gazdasági épületek) létrehozására.

Nem csoda, hogy e lerobbant ház-együttes ebben az állapotban is megragadott bennünket.

A varázslatos a dátum: 1888
Az évszám, ami az oromzaton díszeleg.

A három nyolcas a gazdagság, a hit jelképe, sok-sok hit, amivel épült és szépült….
Nekünk az utóbbi jött be, az elsőre még várni kell, vagy elődeink „learatták”.

Persze ehhez a hit mellett mindkettőnk kreativitására, ízlésére is szükség volt.
















Nagy előnyünk az, hogy több kézműves foglalkozásban jártasak vagyunk.























Jó adottságok, jó energiák, szinte maguk kínálták a megoldásokat.

Megújult az istálló, műhelyek lettek belőle.
Itt készültek a textilek, itt volt a vasas és asztalos műhely.

Itt jött létre mindaz, amiből egy ideig még éltünk –iparművészeti textilek- és itt a házakat díszítő tárgyak.
Lsd. Honlapunkon munkáinkat: www.falusivendeghaz-utazas.hu



Aztán változott a világ és elkezdtünk foglalkozni a vendégfogadással.

Kialakítottuk az apartmanjainkat, és szerencsére jönnek a vendégek.
Jönnek és gyönyörködnek a házakban.
Ezzel kapcsolatban érdekes gondolataim vannak, amire szívesen várnék megjegyzést, meglátást.

Az a helyzet, hogy akkor, amikor elmegyünk valahova kirándulni, üdülni, ott általában hangulatokat keresünk, és hangulata nagyrészt a régi patinás épületeknek van.
Ez nagyon érdekes: egy példa: akkor, amikor elkezdődtek a kapolcsi napok, élvezték a vendégek azt a patinát, amit abban a kis balatonfelvidéki faluban találtak.
A részben lepusztult épületeket, a bazaltfalak különleges szépségét, a táj és az épített múlt egységét.
Mi történt néhány év múlva?
Az üzletet látva a falusiak elkezdték az épületek, (itt nem csak a lakóházakról van szó) átépítését, újak létrehozását.
Igen, ám de ezt már nem úgy építették, mint régen, -a bazaltot sárba rakva, amit idővel részben kimos az eső és ottmarad a szép fal-, hanem betonba, ami megöli a gyönyörű köveket.
Hangulata pedig semmi.
Általában ez a helyzet mindenütt.
Felújítani lehet, kell is, de vigyázva arra, hogy ne tegyük tönkre a táj, a falu, a tájegység hangulatát.
Borsos Miklós szobrászművész írja könyvében egy franciaországi látogatása, pontosabban Les Arcs városában látottak alapján a következőket:
A város felkért művészeket, írókat és másokat, hogy hozzák rendbe a várnegyed régi házait, de kívülről nem nyúlhatnak hozzá.
Hát ez az!
Erre kellene nálunk is vigyázni.
Ezért sajnálom, hogy mi is megpróbáltuk teljesen felújítani a házat kívül is.


Gondolják el, -csak egy-két példát mondva: mi lenne Velencével, az adriai kis városokkal, vagy akár Szentendrével, ha minden háza puccba-vágva, rikító divatos műanyag festékkel lenne felújítva”?
Mert ugye ez a modern? Vége lenne minden hangulatnak!
Mutatok egy itteni példát:
A veleméri templomot restaurálták.
Én nem láttam, hogyan nézett ki előtte, de megtaláltam a „másfél millió lépés Magyarországon”sorozatban..
Íme két kép:















Mennyivel másak az ódon kőfalak, mint a sárgára vakolt-meszelt, jellegtelen mostani.
A tető cserepezéséről nem is szólva.
Biztosan lehetne valamilyen pályázat segítségével visszaállítani a fazsindelyt.

Annak idején, amikor megkedveltem a lakberendezést, a romantikus francia megoldások fogtak meg igazán. Akkor még nem ismertem az előbb említetteket,
de érdekesnek találtam, hogy egy régi kívülről lerobbantnak látszó, de nagyon hangulatos épületben belül csodákat lehetett találni.
Fantasztikus ez a kontraszt.
Szeretjük az újszerűt, még a minimális is, de ami igazán megfog, az emberléptékű, emberközeli, harmonikus, romantikus miliő.
…....................



















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése