Gondolatok
életünkről, házainkról, kertekről, vendégekről és úgy
összevissza…
Jó a
nagy elhatározások előtt fohászkodni a segítő szellemekhez, az
ősökhöz, hogy legyen kitartás türelem.
Tizenöt
éve vettük meg ezt a házat, hagytuk ott régi otthonunkat.
Tizenöt
év sok is kevés is egy ember életében. Sok, mert az ember ötvenen
túl másképp számolja az éveket és másképpen is telik az idő.
Kevés,
mert egy más életformát-szellemiséget kíván az itteni élet.
Innen
jöttünk. A szigligeti várból látható háttérben a
Szentgyörgyhegy, ahol előzőleg laktunk. Háttérben a Csobánc,
balra Tapolca, jobbra van a Badacsony, hátunk mögött pedig a
Balaton.
Miért
hagytuk el ezt a csodaszép tájat?
Mi sem
tudjuk…úgy ahogyan a gólya sem tudja, miért repüli át a fél
világot, hogy itt rakja meg fészkét Kerkafalván.
Rendszeresen
besétál a gólyapár a kertbe, biztosan várják, hogy elkészüljön
végre a tókánk, amit régóta tervezünk.
Hogy is
nézett ki a ház és környéke 15 évvel ezelőtt?
Lehangoló
az elhagyatottsága és felemelő, mert látható volt az a szakmai
tudás, ahogyan 125 éve megépítették.
Olyan
volt, mint egy nagyasszony, aki már nem „nagy” és már
„asszony” sem, de, ami egyszer jellemzője volt az nem tűnik el.
… és
hány ilyen gyönyörűség várja megújulását környékünkön.
Szívünk
szakad meg amikor látjuk pusztulásukat.
Hazánk
eldugott sarkában a
gerendaházak „országában”
125
éve csodálatos házakat kezdtek építeni.
Jó
lett volna látni az itt élők meglepetését.
Nem
akármilyen házak voltak ugyanis ezek:
II.József
alsó Ausztriában építtetett egy mintafalut
ésennek házait másolták le 100 év után, és Hahót
Mátyás kőműves mester tervei alapján
1888-ban
felépült ez a ház, amely most a mi vendégházunkként működik.
(megvan
az eredeti tervrajza)
A
„mienk” volt az első,
és a múlt század elejéig több hasonló épült a környéken.
A
legteljesebb utcasor a mi falunkban, a mi utcánkban épült.
Sajnos
a 60-as, 70-es években többet „modernizáltak” a kor
jellegtelen kockaházait utánozva.
Pedig
csodálatos lehetett utcánk
ilyen házak sorával.
Köztük
és mellettük persze, jelen voltak az Őrségre jellemző fagerendás
házak is.
Érdekes,
hogy a szegény, elmaradott vidéknek beállított tájegység lakói
között voltak jó
néhányan, akiknek volt
igénye, -és pénze-
ilyen, országos viszonylatban is különlegesnek számító épületek
(lakóházak és gazdasági épületek) létrehozására.
Nem
csoda, hogy e lerobbant ház-együttes ebben az állapotban is
megragadott bennünket.
A
varázslatos a dátum: 1888
Az
évszám, ami az oromzaton díszeleg.
A három
nyolcas a gazdagság, a hit jelképe, sok-sok hit, amivel épült és
szépült….
Nekünk
az utóbbi jött be, az elsőre még várni kell, vagy elődeink
„learatták”.
Persze
ehhez a hit mellett mindkettőnk kreativitására, ízlésére is
szükség volt.
Nagy
előnyünk az, hogy több kézműves foglalkozásban jártasak
vagyunk.
Jó
adottságok, jó energiák, szinte maguk kínálták a megoldásokat.
Megújult
az istálló, műhelyek lettek belőle.
Itt
készültek a textilek, itt volt a vasas és asztalos műhely.
Itt
jött létre mindaz, amiből egy ideig még éltünk –iparművészeti
textilek- és itt a házakat díszítő tárgyak.
Lsd.
Honlapunkon munkáinkat: www.falusivendeghaz-utazas.hu
Aztán
változott a világ és elkezdtünk foglalkozni a vendégfogadással.
Kialakítottuk
az apartmanjainkat, és szerencsére jönnek a vendégek.
Jönnek
és gyönyörködnek a házakban.
Ezzel
kapcsolatban érdekes gondolataim vannak, amire szívesen várnék
megjegyzést, meglátást.
Az a
helyzet, hogy akkor, amikor elmegyünk valahova kirándulni, üdülni,
ott általában hangulatokat keresünk, és hangulata nagyrészt a
régi patinás épületeknek van.
Ez
nagyon érdekes: egy példa: akkor, amikor elkezdődtek a kapolcsi
napok, élvezték a vendégek azt a patinát, amit abban a kis
balatonfelvidéki faluban találtak.
A
részben lepusztult épületeket, a bazaltfalak különleges
szépségét, a táj és az épített múlt egységét.
Mi
történt néhány év múlva?
Az
üzletet látva a falusiak elkezdték az épületek, (itt nem csak a
lakóházakról van szó) átépítését, újak létrehozását.
Igen, ám
de ezt már nem úgy építették, mint régen, -a bazaltot sárba
rakva, amit idővel részben kimos az eső és ottmarad a szép fal-,
hanem betonba, ami megöli a gyönyörű köveket.
Hangulata
pedig semmi.
Általában
ez a helyzet mindenütt.
Felújítani
lehet, kell is, de vigyázva arra, hogy ne tegyük tönkre a táj, a
falu, a tájegység hangulatát.
Borsos
Miklós szobrászművész
írja könyvében egy franciaországi látogatása, pontosabban Les
Arcs városában látottak
alapján a következőket:
A
város felkért művészeket, írókat és másokat, hogy hozzák
rendbe a várnegyed régi házait, de
kívülről nem nyúlhatnak
hozzá.
Hát ez
az!
Erre
kellene nálunk is vigyázni.
Ezért
sajnálom, hogy mi is megpróbáltuk teljesen felújítani a házat
kívül is.
Gondolják
el, -csak egy-két példát mondva: mi lenne Velencével, az adriai
kis városokkal, vagy akár Szentendrével, ha minden háza
puccba-vágva, rikító divatos műanyag festékkel lenne felújítva”?
Mert
ugye ez a modern? Vége lenne minden hangulatnak!
Mutatok
egy itteni példát:
A
veleméri templomot restaurálták.
Én nem
láttam, hogyan nézett ki előtte, de megtaláltam a „másfél
millió lépés Magyarországon”sorozatban..
Íme két
kép:
Mennyivel
másak az ódon kőfalak, mint a sárgára vakolt-meszelt,
jellegtelen mostani.
A tető
cserepezéséről nem is szólva.
Biztosan
lehetne valamilyen pályázat segítségével visszaállítani a
fazsindelyt.
Annak
idején, amikor megkedveltem a lakberendezést, a romantikus francia
megoldások fogtak meg igazán. Akkor még nem ismertem az előbb
említetteket,
de
érdekesnek találtam, hogy egy régi kívülről lerobbantnak
látszó, de nagyon hangulatos épületben belül csodákat lehetett
találni.
Fantasztikus
ez a kontraszt.
Szeretjük
az újszerűt, még a minimális is, de ami igazán megfog, az
emberléptékű, emberközeli, harmonikus, romantikus miliő.
…....................
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése